Négy éves mélypontra esett Macron népszerűsége
A franciák alig több mint negyede elégedett az elnökkel.
A franciák alig több mint negyede elégedett az elnökkel.
Párizsban a rohamrendőrök könnygázt is bevetettek a tömeg ellen.
A Washington Post szerkesztőségi állásfoglalása hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államoknak semmiképpen sem szabad beállnia a hágai határozat mögé. Oroszország számára Ukrajna csupán az egyik hadszíntér, írja a Le Monde. A Financial Times szerint Macron elnök nem tudta helyreállítani a demokráciába vetett hitet Franciaországban. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Legkevesebb 310 embert őrizetbe is vettek Franciaországban. Pénteken Bordeaux-ban egy pályaudvaron blokkolták a vasúti közlekedést a demonstrálók, míg Párizsban a körgyűrű egy szakaszát foglalták el a tiltakozók.
A miniszterelnöktől megszokott békegalambkodáson kívül más részletről nem tartották fontosnak tájékoztatni a magyar hírolvasókat.
Új korszak kezdődik Franciaország Afrika-politikájában, amennyiben a volt gyarmatosító katonai jelenléte csökken. Párizs túlértékelte és elhibázta a terror elleni harcát a Szahel-övezetben. Afrikában közben egyre jelentősebb befolyásra tesz szert Kína és Oroszország.
Rishi Sunak és Emmanuel Macron várhatóan az ukrajnai fegyverszállítások összehangolásáról és egy nagy hatótávolságú, precíziós irányítású újgenerációs csapásmérő fegyverzet közös kifejlesztéséről tárgyal majd.
Meg akarja fogni az élelmiszerek áremelkedését Franciaországban Bruno LeMaire pénzügyminiszter, aki elnök szeretne lenni Macron után.
A francia elnök felszólította Kínát, hogy ne szállítsanak fegyvert az oroszoknak.
Lépés annyiban nem váratlan, hogy a francia államfő felszólította a céget, hogy tegyen gesztust a fogyasztók felé.
Mit olvashatott a közelgő háborúról egy évvel ezelőtt az, aki a hvg.hu-ra kattintott? A közelgő évfordulóig minden nap felidézzük, mi jelent meg a hvg.hu-n a témában, és milyen előjelei voltak az inváziónak. 2022. február 20-a van...
Emmanuel Macron francia államfő egy vasárnapi interjúban megerősítette, hogy az ukrajnai háborúban Oroszország vereségét szeretné, de óvatosságra intette mindazokat, akik „mindenekelőtt Oroszország szétzúzását” célozzák.
A gyanúsítottak az interneten, telefonon vagy paramilitáris jellegű találkozókon – amelyeken túlélési és lőgyakorlatokat tartottak – arról beszéltek egymással, hogy puccsot akarnak szervezni, valamint képviselőket elrabolni, migránsokat megölni, és mecsetek ellen támadásokat előkészíteni.
Az orosz elnök még Jacques Chirac-tól kapta meg a legmagasabb francia állami kitüntetést.
Az izraeli miniszterelnök ezt mondta Emmanuel Macronnak, már ha igazak a sajtóértesülések. Netanjahu az újságírók előtt viszont megkerülte a kérdést.
Nyolc nagy szakszervezet hirdetett országos sztrájkot Franciaországban. A munkavállalók azért lepték el az utcákat, mert Macron a nyugdíjkorhatár megemelését tervezi 62 évről 64-re.
Elővette évek óta megígért nyugdíjreformjának tervét a francia elnök, számolva a tiltakozásokkal és a politikai támogatás bizonytalanságaival is. A franciáknál most 62 év a korhatár, ezt emelnék 64-re, ami még mindig egy évvel kevesebb, mint nálunk.
Arra kérte a védelmi minisztert, hogy foglalkozzon a kérdéssel, küldjenek-e Ukrajnába harckocsikat - mondta a francia elnök.
Tiltakozásokat váltott ki Franciaországban a nyugdíjkorhatár emelésének terve. Sztrájkok és tüntetések okoztak fennakadásokat országszerte csütörtökön.